2000-2002. - Tamási
Vályi Péter Szakképző Iskola bővítése, aula, tornaterem, étterem-konyha, fiúkollégium

Társtervezők, leírás


Építész tervező:Szentesi Anikó, Patyi György, Molnár Mihály
Statikus tervező:Donáczi Péter, Mantuáno Tamás
Épületgépész tervező: Földes László
Elektromos tervező: Révhegyi Ferenc
Konyhatechnológia: Fraknói Béla
Belsőépítészet: Márton László Attila, Veréb Csaba
Út, vízelvezetés: †Kajtár László
Közművek: Hrustinszky György
Kerttervező: Buella Mónika


1997.-ben kereste meg irodánkat az Iskola Igazgatója, hogy a két épületben működő iskolának tervezzünk egy aulát, amely egyben tornaterem is. Felmérve az adottságokat, valamint a beszélgetések során körvonalazódó kéréseket, végül egy komplex fejlesztésben gondolkodtunk, mely a következő: a két meglévő épületre ráépítünk egy szintet, a két épület közé beépítünk egy aulát, a telken lévő fiúkollégiumot felújítjuk és bővítjük, hozzáépítünk egy diákétkeztetést szolgáló konyhát és éttermet ( mely nyáron az idegenforgalom céljára is hasznosítható), valamint egy tornatermet. Hihetetlennek tűnt, de végül a teljes 1,2milliárd forintos beruházási összeget megnyerte az iskola címzett állami támogatás formájában. A sikeres pályázat után határozta el az Önkormányzat, hogy a tornatermet olyan formában kívánja megépíteni, hogy az a későbbiekben városi sportcsarnok lehessen. Így a tornaterem különálló épületként jelenik meg, csak fedett gyalogos folyosó köti össze az iskolával. Elkészülte után Tolna megye legjelentősebb oktatási intézménye lett az Iskola.
Vissza a főoldalra       Oldal bezárása